2013. július 12., péntek

7. fejezet~ Kék, esernyős

Sziasztok!
Nem is tudom, hol kezdjem. Talán ott illene, hogy bocsánat, hogy már mióta nem volt rész, de nehéz úgy írni, ha két verzió közül nem tudok dönteni. Aztán a két verziónak vannak különböző folytatásai is és mikor már majdnem kitéptem a hajam, döntöttem úgy, hogy most aztán leülök (vagyis fekszek) és megírom ezt a részt és addig aludni sem fogok, míg készen nem van. És hát itt vagyok friss résszel, nem túl friss íróval. Író? Ugyan! Valakivel aki a szavakat próbálja egymás mellé illesztgetni. Szóóóval, nem tudom mikor jövök újjal, de megpróbálok sietni. És ki tudja, lehet holnap, lehet holnapután vagy valamikor a közeljövőben(az 3 nap) jelentkezem, isméét.
Addig is, legyetek rosszak! 

Sosem értettem, mit számít az, ha valaki egy évvel idősebbnek mondhatja magát. Talán azért, mert nagyobb számít, tudhat magáénak feljebb lesz a ranglétrán? Nem hiszem. Ha valaki még 17 évesen és 364 naposan nem ihat, nem számít felnőttnek, akkor egy nap múlva mennyivel lesz felnőttebb? Mennyivel lesz érettebb ahhoz, hogy alkoholhoz jusson? Szerintem semmivel, de valahol valaki biztos tud rá magyarázatot adni. Számomra a kor csak egy szám. Egy szám, mely bármennyire is lehet sok, attól még viselkedhetsz máshogy, mint a korodbeliek. Nem kell tucatnak lenni.
   9 perce állok már a szekrény előtt, de megfelelő ruhát még nem találtam. Naomi azt mondta, hogy készülődjek, mert megyünk bulizni. Minden tiltakozásom ellenére sem engedett ötletéből, pedig igazán megtehette volna. Igazán megtehette volna. Sohasem voltam az a parti kukac. Sohasem szerettem sok ember között préselődni. Sokkal jobban szerettem otthon vagy bármilyen más helyen, csendesen, kis társaságban ünnepelni. Még háromszor oda-vissza járattam tekintetem a szekrénybe dobált ruhákon, mikor eszembe jutott, hogy a nagy részét a bőröndben hagytam, mert feleslegesnek találtam kirakodni, ha holnap megyünk haza. Kihúztam a cipzárt a nagy kék kofferon, majd egyből szemem elé került a tökéletes darab, majd előkerestem még egy fekete magas sarkút és nekiláttam az öltözködésnek. ( Lala öltözéke)

- Naomi, megmondanád, hogy mégis hová megyünk? Megfagyok – nyafogtam.
Minden okom megvolt arra, hogy ilyen legyek. Ugyanis drága barátnőm gyalog indult a londoni éjszakába. ezzel így még nem is lenne akkora baj, csakhogy a mínuszok csak úgy repkednek, míg mi nem épp télhez öltöztünk, mellesleg a cipőm sem előnyös ezen a jeges járdán. Már kétszer buktam majdnem orra, ha nem lenne ez a kedves nőszemély, itt, mellettem.
- Ne hisztizz már annyit. Nemsokára odaérünk – mondta, majd gyorsított, az amúgy sem túl lassú tempóján.
- Enne meg a penész – dörmögtem orrom alatt, bízva abban, hogy az előttem haladó lány nem hallja.
- Hallottam ám! – kiállt vissza – Jobb lenne, ha csipkednéd magad, ha nem akarsz megfagyni.
Pár háztömb megtétele után végre lassított tempóján Naomi. Hát ezt is megértem. Azt hittem soha nem érünk ide. De csalódnom kellett, mert Naomi csak a kirakatban lévő ruhát vette szemügyre. Perzse, mit is hittem? Majd egy ruhásbolt lesz a célpontunk? Hahh… Viccnek is rossz. Míg pillantásom a kirakatra vándorolt, addig Naomi leintett egy taxit.
- Hát téged meg mi lelt? – kérdeztem, mert tényleg nem értettem miért kellett ennyit gyalogolnunk a hidegben.
- Semmi – legyintett, majd, hogy én ne halljam lediktálta a címet a sofőrnek. Mázlimra annyit hallottam, hogy nem megyünk ki London területéről.

Az autóút lassan, nagyon lassan telt. Hiába hallgattam barátnőm és a sofőr trécselését a mai világról, halálra untam magam. Azért a férfi sem volt több 27-nél, de annyit zsémbeskedett, mint egy 70 éves. Az autó lassított, majd megállt. Naomi kifizette a sofőrnek az utat, majd kiszállt. Példáját követve én is így cselekedtem. Mikor szembenéztem az úti célunkkal ért a legnagyobb megdöbbenés a világon. A saját házunk előtt álltunk.
- Na, gyere – ragadott karon Naomi.
Beütötte a belépőkódot a bejárati kapuhoz, majd átrángatott a házhoz vezető köves úton és kulcsit kezdte keresni táskájában. A kulcscsomót előrángatta, de mire azon megtalálja a megfelelőt, felkel a nap, így odasétáltam az ajtó melletti szekrényhez, kihúztam a 2. fiókot és egy rejtett résből elővettem a kulcsot, bedugtam a zárba és tádám.
- Mit szólsz? Hát nem vagyok zseniális? Mellesleg csökkenthetnéd a kacatok számát azon az izén, mert messze van az a kulcscsomótól – biccentettem kezébe lévő dologhalmaz felé – Elárulnád, miért jöttünk haza?
Naomi nem válaszolt, csak belépett a házba és felkapcsolta a villanyt és abban a pillanatban többtucatnyi embert pillantottam meg, akik együttes erővel ordították, hogy Boldog születésnapot. Ezen a napom sokadszorra is könnyek gyűltek szemeimbe. Egyáltalán nem erre számítottam. Azt hittem elvisz egy olyan helyre, ahol izzadt fiatalok, nem éppen jó állapotban buliznak.
A buli már javában folyt. Nincs olyan ember, akiben ne lenne egy kevés alkohol sem. Mindenki itt van, akivel jó viszonyt ápolok, de azért, mint minden házi bulin vannak olyanok is, akiket soha az életemben nem láttam vagy ha láttam is, de egy szót sem szóltam hozzá., de most megtettem.
- Mit szólsz? – csapódott hirtelen mellém Naomi.
Mióta elkezdődött a buli, még nem is tudtunk beszélni egymással és meg sem tudtam köszönni, ugyanis elragadtak az ismeretlen ismerősök.
- Hogy mit szólok? Imádom és téged is imádlak! Köszönöm! – borultam nyakába.
- Ne csak nekem köszönd. Óriási segítség volt Nate és Tamara is.
- Megyek, megköszönöm nekik is – öleltem meg utoljára, mielőtt utamra indultam.
Tamarát nem volt nehéz megtalálnom, mert, ahogy számítottam a konyhában ücsörgött, de szerencsére Nate is ott volt, így két legyet ütöttem egy csapásra.
- Hát ti? Hogyhogy itt gubbasztotok? – vontam fel szemöldököm.
- Én csak kijöttem lemosni ezt – mutatott a foltra az ingjén – Tamara pedig már itt volt – moondta Nate.
- Egyébként nagyon köszönöm mindkettőtöknek ezt a csodás estét – mosolyogtam rájuk.
- Ugyan már, ez a legkevesebb – legyintett NAte, majd közelebb jött és megölelt.
Natere mindig bátyként tekintettem, aki nekem nem adatott meg, de helyette van egy kicsit antiszociális húgom, akivel mindent megbeszélhetek és akit imádok.
- Gyere már TT – hívtam húgomat is csoportos ölelésünkbe. Fél perccel később, mikor mi még mindig egymást szorongattuk, betoppant Naomi is és ő is csatlakozott, a régi, hagyományos 4-es ölelésünkbe.
- Ha már mind itt vagyunk, akkor szeretném, ha tudnátok, hogy ideköltözöm Londonba – mondta Nate.
- És én is – folytatta Tamara.
Naomival értetlenül pillantottunk össze, majd vissza testvéreinkre, akiknek fülig ért a vigyoruk.
- Ha jól sejtem ide – mondta Naomi, mire bátyja csak bólintott egy erőset.
- Nekem nincs ellenvetésem, sőt örülök, hogy nem lesztek távol – húztam magamhoz Tamarát.
Naomi nagyon úgy nézett ki, hogy valamin töri a fejét, de végül az ő szája is felfelé kunkorodott.
- Nekem sincs. De Nate, nincs kibúvó a takarítás alól – fenyegette meg a fiút, aki csak maga mellé húzta húgát és összekócolta haját és ismét 4-es ölelésben egyesültünk.
- Most, hogy tönkretetted a hajam és kiörömködtük magunkat, irány vissza, bulizni, mert mit ér az egész az ünnepelt nélkül? – lökött ki Naomi az ajtón.


Szünetet tartottam, de csak épp annyit, hogy levehessem a cipőimet és, hogy ihassak egy korty vagy több valamit. Nem tudom mit ittam, de nagyon finom volt és kis ernyőcske volt a pohár szélén. Ismét visszabotorkáltam a táncparkettre, ami történetesen a nappali és folyattam a táncolást.
Egy ideje mozgattam testem a ritmusra, mikor táncpartnerem akadt. Erős kezek ragadták meg derekam, majd hátulról hozzám simult és egyszerre, teljes összehangolva mozogtunk. Két számot tanvoltunk, mikor még mindig nem tudtam ki a partnerem, úgy döntöttem, megfordulok.
 Ha ültem volna, biztos leszédülök a székről, de mivel álltam és két erős kar tartott derekamnál, így nem tudtam. Nem hittem volna, hogy valaha még fogok találkozni vele, mint önmagam, de tévedtem. Személyesen Helylopó állt velem szemben, azaz a híres, neves Louis Tomlinson.
- Te? – vontam fel szemöldököm, mert végképp nem értettem, mit keres éppen ő itt.
- Én – válaszoltam édes mosollyal arcán.
- Nem úgy értettem. Mit keresel te itt?
- A barátnőd hívott meg tegnap – válaszolta.
- Csak kerüljön a kezem közé és neki annyi – sziszegtem fogaim között.
- Hogy mondtad? – kérdezte.
- Semmi – legyintettem.
- Iszunk valamit?
Mivel már így is sok alkoholt ittam, így nem számított mennyivel lesz több, szóval bólintottam, de akkorát, hogy utána féltem, le ne essen a fejem. Hagytam, hogy maga után húzzon ki a tömegből, majd a mixertől kért valamilyen italt. Egy percbe sem telt, míg a kék esernyős koktél előttünk nem volt. Helylopó most sem tétlenkedett. Megragadta italát, az enyémet a kezembe nyomta, majd ismét karon ragadott és maga után húzva indult, valahova. Mint később kiderült, a konyhába. Egymással szemben foglaltunk helyet az asztalnál. Szépen lassan, kortyoltam a kék esernyős löttyöt, ami annyira finom volt, hogy az este további részeire nem is emlékszem. Nem szoktam sokat inni, sőt inni sem szoktam, de egyszer lesz az ember 21 éves, nem?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése