2013. július 20., szombat

10. fejezet~ Showtime

A mikro pityegett, ezzel jelezve, hogy felmelegedett a tej. Feltápászkodtam a hozzá legközelebb eső székről és kinyitottam az ajtaját. Kivettem a kettő forró bögrét, leraktam a konyhapultra és mindkettőbe raktam két-két kanál speciális kakaóport. Megfogtam a bögréket és elindultam az emelet felé, Tamara szobájába, de a lépcsőn pont abba a személybe futottam bele, akihez indultam.
- Jó reggelt – trilláztam.
- Neked is. Ez az enyém? – bökött fejével a saját bögréje felé, amin neve is ott villogott.
- Persze. Ki másé is lehetne? Tessék – nyújtottam feléje.
Tekintetem véletlenül a lépcsőfeljáró melletti órára irányult. 10:22. Az azt jeleni, hogy…
- Jézusom! 2 perce megy a SpongyaBob – sikkantottam fel és már rohantam is a nappaliba.
Ott levágódtam a bézsszínű fotelba. Elnyújtózkodtam a kapcsolóért, de csak nehezen tudtam megszerezni, mert az alattam lévő lábaim és a forró ital is akadályozott benne. Ahogy kezembe vettem, egyből lenyomtam a 3-as gombot, ami arra az adóra vezérelt, amin kedvenc műsorom megy. Tamara csak lassan közelítette meg a kanapét és huppant bele.
- Miért nézed mindig ezt a izéé… mesét? – kérdezte.
Normális válasz hiányában megvontam a vállam. TT sohasem volt oda Spongyabobért és barátaiért, mert szerinte butít és szegény gyerekeknek ilyenen kell felnőniük, hát akkor nézzük meg őket. De ha egyszer olyan imádni valóan butácska, akkor miért ne nézhetném?
Már majdnem elkezdődött a második rész is, amikor hangos lábdobogás ütötte meg fülemet. Hátrafordultam a fotelből és Nate nyúzott arcát pillantottam meg.
- Spongyabob? Miért nem szóltatok, hogy már megy? – kérdezte szemrehányóan.
Előző nyúzottsága eltűnt és ő is leült a másik fotelba. Pár perccel később, kizárásos alapon Naomi jött le a lépcsőn. Ugyanúgy, mint bátyja, nyúzott volt, de amit rápillantott a tvre, egy másodperc alatt szertefoszlott és helyét a vidámság vette át. Tamara ezt látva, csak fejét csóválta rosszallón, de az évek alatt megszokhatta, hogy ez is hozzánk tartozik.
Dél körül csengettek. Naomi főzött, Nate elment valahova, Tamarát pedig Naomi elküldte boltba valami fűszerért, így kénytelen voltam én ajtót nyitni.
- Szia, Lala – köszöntött anya és apa is egy-egy puszival, utánuk Naomi szülei is.
- Hát ti? – kérdeztem, mert tényleg nem tudtam mit csinálnak itt ekkora bőröndökkel. Bőröndök. Úristen. Elfelejtettem, hogy itt maradnak egy hétig. – Ne haragudjatok, elfelejtettem. Gyertek.
Anyáék bejöttek, lerakodták a cuccukat, míg én becsuktam, vagyis csuktam volna, de Nate pont akkor ért vissza. Szegény így is nekifejelt az ajtónak, hiába rántottam vissza, nem voltam elég gyors.
- Nate, jól vagy? Ugye nem tört el az orrod vagy hasonló? – aggodalmaskodtam Kathrinenel együtt.
- Nem, de nagyon fáj – sipákolt befogott orral.
Karon ragadtam és a konyhába húztam, ahol Naomi még mindig főzni próbált, szüleink érkezéséről, még nem is tudott.
- Naomi, itt vannak anyáék – böködtem meg vállát, mert időközben bedugta fülébe a fülhallgatóját.
- Hm?
- Mondom, itt vannak anyáék.
Naominak kitágultak szemei és őrült tempóban iramodott meg a nappali felé.
***
Fél óra és kezdetét veszi a majd’ 3 hónapon át tartó őrület. Lucille egy narancssárga felsőt és egy aranyos, virágmintás szoknyát kapott Avatól. Rhea sem vitte túlzásba a dolgokat, kicsit besütötte a hajának a végét és 
Sue kezei közé került, aki leheletnyivel erősebb sminket tett fel, mert állítása szerint az való a színpadra. Ő a sminkes, ő tudja, én bízok benne, mert mindig csodás dolgokat készít. Csak úgy, mint most is. Lucille meseszép lett. Én csak egy lenge fekete szoknyát és fehér blúzt vettem fel. Hiába repkednek odakint a mínuszok, idebent meg lehet sülni. Épp Lucille öltözője felé tipegtem az óriás sarkaimon, amikor Aaronba botlottam.
- Hát te? – kérdezte.
- Téged kerestelek – feleltem vigyorogva.
- Megtaláltál – húzta aranyos mosolyra ajkait.
- Vissza kéne mennem Lucillehoz, mert annyira izgul, hogy képes lenne világgá futni vagy pedig teleeszi magát csokival és rosszul lesz.
- Várj Ada– ragadta meg kezeimet Aaron – Miért is kerestél?
- Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy végignézed velem a koncertet? – irultam-pirultam miközben ezt az egy mondatot mondta, kérdeztem.
Nem értem miért lettem hirtelen ilyen szégyenlős Aaronnal. Eddig soha, rövid ismertségünk alatt, nem történt meg.
- Persze – mosolyodott el, még aranyosabban.
- Akkor én megyek is. Majd gyere oda oldalra – intettem és már sarkon is fordultam.
Sejtésem beigazolódott. Lucille éppen csokival tömte magát. Mindig ez van, ha nagyon izgul. Régen, érettségi előtt felszedett vagy 5 kilót, mert nem bírta már azt, hogy gyomra minire zsugorodik össze. A csoki nyugtató hatással van rá, de ha nagyon sokat eszik, akkor az ki is jön.
- Add ide – sziszegtem, miközben a csokiért vívtam harcot.
- Nem adom – felelte úgy, mint egy 5 éves kisgyerek.
- Add már ide. Első alkalommal máris ki akarod dobni a taccsot a közönség előtt? Nem lenne az ultra gáz? – kérdeztem és itt már tudtam, hogy nyert ügyem van.
Tisztázzuk. Nem azért mondtam ezeket, hogy gonoszkodjak, hanem segíteni próbáltam neki. Lucille odanyújtotta a már félig elfogyasztott édességet, én pedig leraktam a mögöttem lévő sminkes asztalra.
Hirtelen kivágódott az ajtó és Peter lépett be rajta, Logannel a nyomában.
- Gyertek, 5 perc múlva kezdés.
Lucille felkászálódott a kanapéról, megvárta, míg én is felállok és útnak indultunk a színpad mögött részhez. Ott már a One Diretionos fiúk vártak, feltehetőleg Lucillera. Mindegyik sok sikert kívánt neki és szerencse csomagként, mindegyik meg is ölelgette őt, ahogy később Logan és Peter is. Utolsóként kerültem sorra, mint mindig.
- Ügyes leszel. oldalról figyelünk és drukkolunk neked. Anyukádék és Nate is valahonnan a közönség soraiból szurkol neked – suttogtam fülébe.
- Megcsinálom és este tartunk egy csajos estét.
- Lucille, showtime – jött egy statiszta és Lucille kezébe nyomta, személyre szabott, lila mikrofonját.
Egy utolsó csapatkiáltás után kilépkedett a színpadra. A közönség őrjöngött. Lucille pedig belekezdett This Party című slágerébe. Én pedig, amilyen gyorsan csak tudtam, az oldalt lévő családtagok, barátok számára kialakított részhez siettem. Aaron már az egyik dobozon ülve várakozott rám. Sietősen leültem mellé. A fiú oldalra fordult, gondolom megbizonyosodni róla, hogy tényleg én ültem-e le mellé. Rám mosolygott, majd viszonoztam a gesztust és néztük tovább a showt. Az első dal után Lucille köszöntötte a tömeget és folytatta az előadást a Mirage-val. Azt követte a Kill This Love, az Unchained, a Green Light és a többi fantasztikus dal. utolsóként a Why Am I Crying-ot adta elő és annak végeztével átadta a színpadot az est nagy sztárjainak, minden tini lány szívének megdobogtatójának, a One Directionnak. A fiúk is egy olyan dallal kezdtek, ami kellően megadta a koncert alaphangulatát.
A majd másfél órás műsor alatt, szinte egy szót sem ejtettem ki a számon. Kivétel, amikor Lucille odaért mellém és helyet foglalt. Amint leült, úgy megszorongattam, hogy lehet eltört pár bordája, de megérdelete, mert nagyon ügyes volt. Aaronnal sem beszélgettünk sokat. Elég volt annyi, hogy éreztük, valaki mellettünk van és már jól is szórakoztunk. Néha-néha, mikor a fiúk valami őrültséget mondtak vagy tettek, akkor egymásra borulva nevettünk, de azon kívül, semmi nem történt. Nem, mintha kellett volna. A koncerten elhangzott dalok közül legjobban a Rock Me fogott meg. Van abban a számban valami különleges, valami más, ami miatt számomra elüt a többitől, de hogy mi az a plusz, nem tudnám megmondani.
***

A másik, ugyanolyan fantasztikusra sikeredett műsor után, Lucille és a One Direction is kimerülten esett be a legnagyobb öltözőbe, ahol a zenekarral, technikusokkal és mindenkivel, aki fontos szerepet kapott, azzal volt egy megbeszélésük. Én feleslegesnek tartottam bemenni oda, úgyhogy inkább elmentem venni egy üveg vizet, ahhoz az automatához, amit befelé jövet láttam. Bedobtam az aprót, megszereztem a palackot és már indultam is visszafelé, de valami vagy valaki megállított benne.
Valószínű valami rosszat tettem valamikor, mert ez már tuti nem véletlen, hogy folyton a híres, neves Helylopóba botlom.
- Szia – köszönt vigyorogva.
- Hello – morogtam orrom alatt és ismét elindultam Lucille öltözőjéhez, de egy hang megállított, pedig már megtettem két lépést.
- Tetszett a koncert? – kérdezte, miközben az aprót szedegette zsebéből.
Körbenéztem, hogy biztosan hozzám beszél-e, aztán válaszoltam csak.
- Igen, fantasztikusak voltatok – mondtam. Kínosan ügyeltem rá, hogy arckifejezésem semleges maradjon. Semmilyen érzelmet ne adjon át.
- Akkor örülök. Bár egy idő után meg fogod már unni, mert gondolom, minden alaklommal itt leszel – mondta és hiába állt háttal nekem, hallottam hangján, hogy mosolyog. – Figyelj, ez most nagyon gáz lesz, de kölcsön tudsz adni 20 pennyt? – nézett rám kérlelően.
- Mázlid van – nyomtam kezébe az említett pénzérmét.
- Örök hálám. Még ma megadom a tartozásom – mosolygott még mindig, közben már ő is kezében fogta az ásványvízét.
Helylopóval együtt indultam vissza az öltözőkhöz, mert annyira kegyetlen én sem vagyok, hogy megmondjam neki, hagyjon békén. Szótlanul sétáltunk egymás mellet, de míg mikor Aaronnal voltam, nem zavart a szótlanság, most rettentően.
- Amúgy, miért vettél magadnak vizet? – kérdeztem. Nem túl okos kérdés, de hirtelen csak ez jutott eszembe. Először csak értetlenül felém pillantott és akkor magyarázásba kezdtem – Csak mert láttam, hogy van egy csomó bontatlan vizetek. Nem értem, miért vettél még egyet.
- Ja, hogy úgy. Azt hittem valami mutánsnak nézel, aki nem ihat. Azért vettem, mert azok szénsavmentesek, nekem meg szükségem volt valami keményebbre, így a szénsavas mellett döntöttem.
Lucille öltözője elé érve, elköszönt és folytatta tovább az útját. Odabent 4-en vártak rám. Név szerint Peter, Aaron, Logan és Lucille.
- Mehetünk? – kérdezte Peter.
- Persze. Rám vártatok? De cukiii – ujjongtam.
- Legközelebb itt hagyunk – mondta Lucille, de tudtam, úgysem gondolja komolyan. Ahhoz túlságosan is szeret. – Amúgy hol voltál?
Válaszul csak felemeltem a félig üres üvegemet. Lucille csak bólintott és követte Petert az autó felé. Kanyargós folyosókon haladtunk végig, mire elérkeztünk a parkolóba. A hely erősen visszhangzott, így hallhattuk, hogy a fiúk is most szállnak be az autójukba, valószínűleg. Követtük példájukat és mi is beszálltunk. Logan a kormány mögé, Peter az anyósülésre, Naomi jobboldalra, én középre, Aaron pedig baloldalra. Az ajtók becsukása után mindketten, azonnal levettük álcánkat és Naomi az én vállamra, én pedig Aaron vállára dőlve aludtam el.

Mint mondtam, szeretnélek titeket egy játékocskára invitálni. Annyi lenne az egész, hogy mindenki ír egy mondatocskát, párbeszédfoszlányt vagy egyebet, hogy pl: "-Amúgy miért vetted a vizet? - kérdezte..." vagy "Naomi fejen állva nézte a TV-t reggel, mikor én leértem" vagy valami hasonlót. A lényege annyi lenne, hogy aki jövőhét péntekig( 26-ig) elküldi, annak a kommentjét valahogy beépítem a következő részbe, ami feltehetőleg 27 és 28-a körül fog elkészülni. Remélhetőleg nem lesztek, se némák, se túl őrültek. Szóóóóval, ne feledjétek, 26-ig mindenki küldjön egy kis részt!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése